A Kung Fu Pandát még a HP is segíti
Több mint egy évtizede a HP és a Dreamworks már dolgoztak együtt, hogy létrehozzanak egy forradalmian új technológiát...
Több mint egy évtizede a HP és a Dreamworks már dolgoztak együtt, hogy létrehozzanak egy forradalmian új technológiát...
A magyar rajzfilmgyártás a nemzetközi szakma mögé próbál felzárkózni, ahelyett, hogy inkább elébe kerülne - hangzott el a Magyar Filmszemle zárónapján animációs filmesek szakmai beszélgetésén.
Első alkalommal szentelnek önálló versenyszekciót az animációs alkotásoknak a 42. Magyar Filmszemlén május 5. és 8. között.
Juan José Campanella, aki tavaly a legjobb idegen nyelvű alkotásnak járó Oscar-díjjal jutalmazott nagy sikerű Szemekbe zárt titkok rendezője most Futbolín (Csocsó) címmel animációs filmet rendez. A művész három dimenzióban alkotta meg a művet, ami egyben bemutatkozását is jelenti a műfajban.
Az idei legnagyobb hétvégi mozibevétellel, 40 millió dollárral (7,4 milliárd forinttal) debütált a Rio című animációs mese az észak-amerikai kasszasikerlista csúcsán, miközben a második helyet elcsípő Sikoly című horror negyedik epizódjára alig feleannyiért váltottak jegyet a nézők.
Még március végén jelent meg az Angry Birds Rio, amelyben ezúttal nem a malacokat kell irtani, hanem a Rio című...
Március 8-án lenne 90 éves Romhányi József költő, író, a "rímhányó Romhányi", számos ma is népszerű animációs film szövegírója.
Két ország, négy mozi, harminc meghívott vendég, több mint száz film - Budapesten a nyolcadik alkalommal, Bécsben harmadszor rendezik meg a két főváros közös animációs ünnepét, az Anilogue fesztivált.
Csak három alkotás versenyezhet a legjobb animációs filmeknek járó Oscar-díjért - jelentették be a szervezők.
Háromdimenziós animációs Tarzan-filmet tervez a müncheni székhelyű Constantin Film. A német cég az 1912-ben megjelent eredeti Tarzan-történetet akarja feldolgozni az új 3D-s divathullámot meglovagolva.
Az Így neveld a sárkányodat című 3D-s animáció továbbra is legyőzhetetlennek bizonyult az észak-amerikai jegypénztáraknál: a hét végén 15 millió dolláros (3 milliárd forintos) bevétellel került a csúcsra.
A Shrek a vége, fuss el véle (Shrek Forever After) című produkció az első az ogre-kalandok közül, amely háromdimenziós technikával készült.
Manapság már kevés filmet készítenek kizárólag gyerekeknek, hiszen az alkotók tisztában vannak vele, hogy a kicsik nem egyedül mennek moziba, az egész családot szórakoztatni kell. Mégis, az animációk jelentős részét gyerekfilmként tartják nyilván, pedig nem kell óvodásnak lenni ahhoz, hogy élvezzük.
Kislányok milliói várták valószínűleg lélegzet visszafojtva az új Disney hercegnőt, akit sok évnyi kihagyás után ismét kézzel készítettek el az alkotók. Megmutatjuk, hogyan.
Családtagok, barátok, pályatársak, tanítványok és tisztelők kísérték el Dargay Attila animációs filmrendezőt utolsó útjára pénteken Budapesten, a Farkasréti temetőben.
WinLAMEBár még mindig maradunk régi kedvencünknél, a FormatFactorynál, ha...
Ehhez nincs szükségünk másra, mint egy Macintoshra, amelyen az OS X fut, az iStopMotion 2-re...
A magyar rajzfilm úgy alakult át, hogy majdhogynem meghalt - állítja a szakma nagy öregje, a 72 esztendős Nepp József, aki szerencsésnek mondja magát, hogy még a komputeres rajzolás berobbanása előtt alkothatott.